Ok, itt volt előttem, hát kibontottam, pláne, hogy többen is erősködtek, hogy ez nem olyan rossz, mint az aszpartam sújtotta citromos Radler, és hajlottam is rá, hogy elhiggyem: annál roszabb tényleg nem jöhet.
Már annak is tudok örülni, hogy nincs traubiszaga. Ehelyett bodzaszörp szaga van, ami végül is finom dolog. A színe és a buborékjai nagyjából megegyeznek a citromos Radler adottságaival, és ordítóan hiányzik belőle az a benyomás, hogy itt valami főzött, erjesztett dolgot fogunk inni – már bocsánat, de a Gösser Zitronéból ez a sugallat nem hiányzik – a sörivó tehát eleve gyanakszik.
Ha lenne benne érzékelhető mennyiségű alkohol, azt is mondhatnám, pezsgős, de így nem. Állaga továbbra is traubis, csak az íze nem az. Az íze elsőre jellegtelen - túl bubis ahhoz, hogy érezni lehessen - később sima bodzaédesség lesz úrrá rajta, majd a végén valóban, valóban, ha nagyon közelről nézzük, tényleg érezni valami egészen könnyed keserűséget, ami jól is áll neki.
Ezzel együtt nem igazán iható, és bár az aszpartam tényleg hiányzik, a Bodza Radler ivása közben is szép lassan felépül valami savanykás műanyag-édesség, ami kifejezetten kellemetlen. Cserébe a bodza-íz egyik fele teljesen hiányzik, a vége, ahol van benne valami csiklandós, valami üde, és ahelyett itt is kapunk egyfajta ipari édességet. Ha valaki üdítőre vágyik, erősen javaslom a bodzaszörpöt.
Az értékeléshez még csak annyit tennék hozzá érdekes adalékként, hogy mind a két fajta Radler nagyobbik részét kiöntöttem a fűre, és nem azért, mert annyira doktrinér vagyok, hanem azért mert megkóstoltam.