Az informatikus, a tanárnő, a sörfőző, a pilóta és a rendőr szombat délben Szavojai Jenő palotája, a Belvedere oldalában álló szaléziánus zárdatemplom tövében épült Salm Brauerei-ben találkoznak, hogy megkóstolják az itt főzött kvázi-kloster biert. Ez a kastélyok közti üres helyen felépült kis épületegyüttes a császárok korában nyilvánvalóan praktikus célokat szolgált. Szekereket, lovakat tartottak itt, és a császári kocsisok is itt aludtak – taxiállomás volt. Alatta 17. századi borospince, ami ma már a söröző része. 1994-ig az egész össze akart omlani, amikor egy jókezű vállalkozó sörfőzdét kanyarított belőle. Annyira jól választott, hogy ma a turistalátványosságok közelsége okán a nap bármely szakában nehéz beférni, és fél tucat pincér rohangál fel alá gyönyörű literes korsókkal és túlméretezett csülkökkel a kezében.
A rendőr sörösüvegeket gyűjt, a pilóta söralátéteket, a tanárnő minden sört megkóstol, de egyik sem ízlik neki, az informatikus és a sörfőző pedig angolul jegyzetelnek, hogy minden kóstolásukat felvihessék a ratebeer-re. A Salmban valósággal lubickolunk. Itt a szokásosnál bővebb szortiment vár minket: Helles, Märzen, Osterbock, ráadásul jön a Pils és egy Böhmisch Dunkel G’mischt, meg a bónusz: egy biersnapsz. Azonnal a Märzenre hajtok. Ő meg rám: zseniális ital, egészen sötét narancs teaszínnel, amit Märzentől el sem vártunk volna. Az íze szigorú, a teste öblös a szájban, a komló íze friss és férfias a garatban, miközben az egésznek az alapját egy mézédes ünnepi malátaíz adja, ami lassan átírja magát valamiféle hűvös pinceízzé. Szép, régies, komplex ízvilága van.
Bécsben végre megtudom, mi az, hogy sörturizmus. A kifejezés már régóta izgatja a fantáziámat, nem tudtam elképzelni, mit jelent az, külföldre utazni és egész nap programszerűen sörözni. Most pont ezt tettem napokon át, ami egyszerre volt szórakoztató és némileg fárasztó tevékenység.
Átlag napi három-négy brauerei-t látogattunk meg és a többiek mindenhol végigitták a szortimentet. Én főképp azt ittam, ami egyszer már ízlett, vagy még nem próbáltam. Így is kiborító mennyiségű sör folyt le a torkomon. Legközelebb mindenből pontosan három kortyot iszom.
A Helles az alap, ez mindenhol a legegyszerűbb sör, ha nem igazán bízik az ember a sörfőzdében, ezt kérje, ezt nem szokták elrontani. Ez magyarul kb. meg is felel az úgynevezett házi sörnek, ami jobb sörfőzdékben nálunk is kb. ilyen színvonalú – na jó, néhol ilyen, legtöbbször nem egészen ennyire begyakorlott minőség. Hiszen nálunk ugyenezeket a recepteket légüres térben főzik, míg itt folyton tanulhatnak egymástól, hisz csak Bécsben van vagy húsz ilyen sörfőzde. Ezt a sört magunk közt csak kerti sörnek hívjuk. A habja nagyon szép krémes, amúgy frissítő, kicsit szúrós szénsavval, viszonylag testes és laktató, kellemes szénaízzel.
A csak húsvétkor főzött Osterbock mindenhol kicsit drágább, és egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb választás. Sőt – én erről a műfajról pillanatok alatt leszoktam. A Salmban is ez volt a legkevésbé érdekes. Itt a mézes irányvonal teljesen átveszi a hatalmat és a komplexitást némileg háttérbe szorítja.
A Pils a másik véglet, itt a sima keserűkomló van túlvezérelve igen bátor módon, a súlyosan gyógyszeres, zsíros komlóutóízt a friss, házias, kellemesen citrusos alapnak kell elvinnie a vállán, határeset, de elviszi. Ez is nagyszerű sör annak, aki szereti a brutál-keserűt – mint pl. én.
A Böhmisch Dunkel g’mischt egy titokzatos jelenség, mert még a gyártás során keverik a szőkét a barnával, hogy félbarna legyen, de amúgy barnasört meg nem csapolnak. További rejtélyes jelenség, hogy a tetején kétszínű hab keveredik egymással: sárga habkráterek ölelkeznek fehér habokkal. Ízre nagyon rendben van: cseh pinceíze van, füstös és dohos, miközben a pörköltmaláta karamellíze egyenesen frissítően hat benne.
A Bierbrandt tulajdonképpen csalódás: körtepálinka szaga van, és az íze is olyasmi, csak nem olyan tiszta, némi zavaros izzadtság íz is keveredik bele – kicsit sakéra is emlékeztet. Pláne a berlini Südsternben kóstolt 27%-os snapsz után ez itt érdektelen. Pedig büszkék rá, a sörfőzőüstök mellett ott díszeleg a lepárló is.
Itt is lehet enni a szokásos müncheni fehér kolbászkákat, de én inkább wienerwurstra szavazok, ami kiköpött magyar virsli, globus-mustárral, hozzá rózsa alakú zsemlét kapunk. Sörkorcsolyának sörkorcsolya, de lássuk be: dögunalom. A Bauernschmankerl – parasztlakoma - már komolyabb kihívás: hatalmas tányéron egy zsemlegombóc, kétféle hússzelet, kétféle sült virsli vagy kolbász, alatta egy kontinensnyi sörrel főtt káposzta. A sör íze jól megy a sörhöz, ez nem kétséges, a káposztában is nagy mesterek, de az egész koncepció a megnyugvás, a jóllakás felé tart, mégsem igazi kihívás.
Ma ez még csak az első állomásunk, délután két óra, süt a nap, és már túl vagyunk négy-öt sörön, a Salmban ugyanis tényleg mindent meg kellett kóstolnunk. Némileg dülöngélve a szovjet hősi emlékmű felé vesszük az irányt.
Folyékony Kenyér nagyobb térképen való megjelenítése