A nürnbergi Messe Zentrum igazi város a város szélén, hatalmas fém-üveg épületeivel hibátlan példánya a huszonegyedik századi német biznisz-falanszter stílusú építészetnek. Ezek után a magyar BNV-t kicsikét szegényesnek és koszlottnak érzem, pedig arrafelé nem is ez a legnagyobb Messe Zentrum, hiszen pár száz kilométerre ott van Frankfurt világbajnok vásárközpontja.
A Brau Bevialéra kilátogató (egyik) magyar különítmény számára, azaz a mi számunkra nem is az építészet volt a legérdekesebb, sokkal inkább az emberek, akik megjelentek. Végtelen mennyiségű öltönyös biznik (valamiért így kezdtük nevezni az öltönyös-nyakkendős kasztot) lepte el a vásárt. Tömött U-Bahnok és buszok érkeztek, és arról egy tömegben lezúdult a sűrű nyakkendőtömeg és szorosan egymás nyomában, derékban kicsit előredőlve siettek be a vásárra.
A Messezentrum kívülről egy kicsit, belülről viszont nagyon hasonlít egy repülőté várójához, azzal a különbséggel, hogy itt egy nyakkendős, öltönyös Liszt Ferenc-frizurájú fószer andalító és giccses dallamokat zongorázott a feszült juppiknak, akik ettől tényleg ellágyultak, a csarnok túlsó végéből a kertre nyíló ajtó mögötti dohányzóban már kedélyesen cigizgetnek, és persze telefonálnak. Látszik rajtuk, hogy a fél életüket efféle „trade fair”-eken, azaz szakmai vásárokon töltik, rúdon húzható, gurulós, kompakt kis bőröndjük – amit valamiért minden reggel százával adnak be a ruhatárba – a tökéletes csomagolás díszpéldánya, az öltöny gondolom vállfán érkezett, mert soha egy ránc nincs rajta. Hozzájuk képest magamat is kicsit koszlottnak érzem – pláne, hogy a szintén vállfán utazó egyetlen tiszta ingemet az igen távol parkoló kocsiban felejtettem.
A Brau Beviale nem pusztán söripari szakkiállítás, hanem inkább általános italipari, de a legerősebb fókusz itt mégis a sörön van, második helyen a fontossági sorrendben az üdítő italok állnak, aztán a pálinka, és végül az errefelé agyonhallgatott bor. De nem azok a cégek állítottak ki, akik az egyiket vagy a másikat termelik, hanem olyanok, akik ezeknek a termelőknek – főképp nagy, közepes és kicsi sörgyáraknak akarnak eladni valamit. Az 1400 kiálllítóra idén 34 ezer látogató jutott, a belépő 32 euró volt, amiért a vásár és a kiállítók rendesen megdolgoztak.
A kiállítás hat óriási csarnokra volt osztva, az első volt a legizgalmasabb – ez volt a nyersanyagok, összetevők csarnoka. Itt komlótermesztők és malátakereskedők, malátagyárak váltogatták egymást élesztőtenyésztőkkel, enzimdealerekkel, és aromanepperekkel. Itt volt a legnagyobb esély belebotolni egy jó korsó sörbe vagy alapanyagmintákba. Mind a komló, mind a malátakereskedők készítettek bemutatósöröket, melyeknek az volt a céljuk, hogy minél hangsúlyosabban kihozzák az illető alapanyag ízét, a Weyermann kisérleti sörfőzdéjének bajor IPA-ja és rauchbierje, valamint a Deutscher Hopfen bemutató standján csapolt szárazkomlózott, zöldes habbal érkező „Tettnanger” sör külön említést érdemel – egészen csodálatos sörök voltak ezek.
A következő csarnok a „marketing, catering, advertrising” kiállítókat csoportosította, itt egy csomó gagyiság is volt, brandingelt sörcsapok, sapkák, pólók, mikulás, meg egy csomó napernyő, tálca, alátét, miegymás.
A harmadik csarnokban a csomagolás téma kapott helyet: palackok, PET-palackok, innovatív rekeszek, fadobozok, poharak, korsók, és sok minden, amire nem emlékszem. A negyedik csarnok a laboratoriumi felszereléseket, az energiatakarékossági felszereléseket és más igencsak high-tech dolgokat mutatta be. Az ötödik leglátványosabb csarnokban a kőkemény géparzenál lakott, itt egész főzőházak, palackozó gépsorok, erjesztők voltak felállítva, és az utolsó a némileg prózai szállítmányozási részleg volt, ahol főleg teherautók és molnárkocsik unatkoztak a neonfényben.
Az efféle kiállítás nemcsak arra jó, hogy az iparág képviselői bemutassák a termékeiket, mert legalább annyira fontos a networking, az ipari mennyiségű névjegykártya begyűjtése, a smúzolás, a haverkodás, hogy személyes kapcsolatokat teremtsen a piaci szereplők között. Iszonyú sok információval, komlóval, élesztővel, sörrel, pohárral, névjegykártyával, prospektussal tértünk haza, de útközben is estek érdekes dolgok. Folyt. köv.