Futótűzként szaladt végig a hír a levlistákon, hogy olasz söröző nyílt a Szépvölgyi úton Il Capriccio néven, mi meg szaladtunk utána és tegnap este már a szortimentet kóstolgattuk.
A Kolosy tértől egy perc gyalog, a gagyi bevásárlóközpont után, az a fura műanyagbuborék tartalmazza az újdonsült vendéglátóhelyet, ami azelőtt valami sushibár volt, és bár fogalmam sincs, mikor épült és milyen céllal, első ránézésre evidens, hogy csakis büfé/bisztró/cukrászda lehet benne.
Azért ha ma valaki Budán nyit egy helyet és mindjárt hatféle sört tart csapon, az feltűnést kelt. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a sörök olaszok, akkor a Folyékony Kenyérnek ott a helye, hiszen az FK olvasóin kívül ma kevesen tudnak arról, hogy Olaszországban sörforradalom zajlik, és hogy az olasz sörre érdemes odafigyelni. Persze nem a celebkampánnyal megtámogatott jellegtelen eurosörről, a Peroniról beszélek, hanem az elmúlt tizenöt évben nyitott kézműves sörfőzdék százairól.
Az Il Capriccióban amúgy nyilván nem a sör a fő szám, hanem a sok olasz finomság (finom olaszság): sonkák, sajtok, tészták, csokik, amit csak el lehet képzelni. Van egy hatalmas pult és abban sorakoznak. Érdekes viszont megfigyelni, hogy az italfronton viszont egyértelműen a sör van előtérbe helyezve, miközben persze vannak borosüvegek is, de csak második helyen. Ebből én azt a következtetést vontam le, hogy ezt a helyet olaszok csinálták maguknak, és ők, ha mulatnak, akkor inkább a divatos és változatos hazai sör felé kacsingatnak, az olasz borok mítoszát meg meghagyják az országimázsnak. Meg ebédre, meg a vidéki házba, meg úgy általában a maga helyére. De sörözni csak sörrel lehet.
Az Il Capriccióban az 1995-ben alapított római Turbacci főzde söreit árulják, hatot csapon és üvegben, egyet, a Castagnát (gesztenyéset) csak üvegben. Hamar rendelek egy kóstolókört – mindenből egy fél pohárral. Először a búzasör érkezik - elég egy korty, hogy tudjam, nem fogok belőle többet inni. Savanyú, testetlen: ez valami félreértés. Az „Ale” már érdekesebb. Sápadt szín, fehér hab. Behízelgő zamatú illatos malátaíz dominálja, a végén komolyabb komlótámadás nélküli cukorkássággal és egy kis savanyúsággal. Az utóíze egész izgalmas: száraz és markánsan komlókeserű. Mindazonáltal nem barátkozunk könnyen: van benne valami keménység, amitől nehezen csúszik. Az Eroica fantázianevű vöröses sörüket is a maláta dominálja: finom, karamellizált, édes és angolos, de talán kicsit túl van hajtva, mert nekem ez már nagyon édes. A malátaözönt illatos, gyümölcsös, már-már parfümös jegyek követik. A Super nevű sörük ugyanez, csak erősebb kiadásban, és jobb is, mert mintha szárazabb volna és határozottabb. A végére tartogattam a legjobbakat. A Quinn szerintem a csúcssörük. Hasonlít az Ale-hez, de nagyon jellegzetes a komlózása, nehéz megfejteni, ha jól értem, egy citrusos, fenyős amerikai és egy földes, szigorú európai komló bujkál egymás háta mögött. Ez csúszik is. A Black tényleg fekete, szép barnás habja is van. Az íze azonban csalódás. laza, vizes, kávés ízvilágú porter, némileg cukros is kiegyensúlyozatlan, olyan, mint a Saris, vagy más kevésbé jól sikerült cseh/szlovák barna sör. Ez, mintha csak cukrászdába készült volna azoknak, akik nem akarnak kávét inni.
Egyszóval jellegzetesen olasz kézműves söröket ittunk, melyekkel ezúttal is az volt a fő baj, hogy nincs testük, csak az ízre mennek, és gyakran kiegyensúlyozatlanok. Ahogy a németek sosem tudtak rendes reneszánsz palotákat építeni, úgy az olaszok sem tudnak rendes búzasört főzni. Egál.
Viszont voltam olyan pofátlan, hogy az egyik kedves pincérsrácnak elmeséltem, hogy az olasz sörözőkben minden korsó mellé egész kis kóstolótálakat kaptunk focacciával, pizzával, olajbogyóval és mindenféle finomsággal, ő meg volt olyan figyelmes, hogy hozott nekünk egy ilyet – ami amúgy sokkal finomabb volt, mint amiket Olaszországban kaptunk – és így fedezhettük fel azt az egyszerű megoldást, hogy az olasz söröket nem önmagukban kell inni. Önmagukban a fent említett problémák játszanak. Viszont az előételekhez, sajtokhoz, sonkákhoz mind nagyszerűen gurult. A testet tehát szilárd táplálékból vesszük magunkhoz, a sör öblítésre és ízbéli szórakoztatásra való – már az olaszok szerint.
A hely jó – az ételek, az alapanyagok abszolút hitelesek és nagyon finomak – de továbbra sem értem, hogyan fogják fenntartani a hatféle csapolt sört úgy, hogy a helyiségben mindössze 10 db 40cmX40cm –es asztalka van. Ezeket nem sörözésre találták ki. Ez egy cukrászda, ahol olasz finomságokat lehet majszolni. És, ha ilyen szinten nincs realista koncepció egy vendéglátóhelyben, akkor azért az óvatosságra inti az ünneplő kritikust. Mindegy: ha Óbuda felé tartunk, ne hagyjuk ki!
Sörbúvár megírta az üvegeseket >>>