Rozsnyón nemcsak a sörök versenyeztek, hanem az amatőr sördesignok is (designové harmonicki), talán ezért is érkeztek ilyen komolyan kidolgozott címkék. Miközben egyrészt nyilvánvaló, hogy a szlovák és a lengyel házi sörfőző kollegák sokkal gyakorlottabbak a sörcímke gyártás veretes művészetében, mint a hazai házi sörfőzők, számomra az is kiderült, hogy mindannyiuk tudása együtt sem ér többet egy lyukas garasnál.
Ugyanis képtelenek arra, hogy saját magukat megfogalmazva, lényegileg egyedi, kulturálisan jellemző, megfelelően információdús és még esztétikailag is helytálló designokat alkossanak, mivel még a legjobbak is a hagyományos ipari sörfőzés címkéit igyekeznek utánozni, átfogalmazni. Ennek egyik oka nyilván az, hogy a sörcikkgyűjtők és köztük mély lélektani kapcsolat áll fent. Márpedig a sörcikkgyűjtők mindenekelőtt a nagyipari sörfőzés relikviáit gyűjtik (hiszen ezeket lehet), és ezeknek bűvkörében élnek.
A Morana és a Camelot Hefevajcen két viszonylag innovatív címke-kísérlet, kár, hogy esztétikailag egyik sem üti meg a szintet. Morana régi szláv viharistennő volt, Camelot meg Camelot - fogalmam sincs hogy kapcsolódik a búzasörhöz.
Ami bennük van, arról nem sokat mondhatok. A Morana szép színű, szép habú, kellemetlen ízű házisör volt – Coopers Bitter szirupból erjesztve – a szirupból készült sörök összes nyavalyájával megáldva. A Camelot, ha lemondunk arról, hogy búzasörnek értelmezzük, akkor nem volt kellemetlen, de azért jónak sem mondanám. Így hiába amatőr a design, a tartalomhoz képest még mindig hasít, mint a Trabantra szerelt légterelő.