Büszkék szoktunk lenni a magyar tudományosságra, de a házi sörfőzést se a szociológusok, se a gasztrotörténészek, sem a sörfőzés krónikásai nem méltatták soha különösebb figyelemre, így ma nagyon kevés emlék vagy tárgyi dokumentum áll a rendelkezésünkre ebben a kérdésben. Borsodi-Bevilaqua Béla, a Magyar Sörfőzés Történetének írója szinte kizárólag a „hivatalos” sörfőzésről beszél, a Vendéglátóipari Múzeumban nincsenek ilyen irányú emlékek, a Sörlexikonok, enciklopédiák nem említik. Csak tudni lehet: Magyarországon még a hatvanas, hetvenes években is állandó szokás volt vidéken, parasztudvarokban háztáji módszerekkel sört főzni. Sőt: a szokás bizonyos mértékig a mai napig tartja magát.
Így lehetséges, hogy ha találunk egy 1947-es házi-sör receptet, vagy egy írógépelt mézsör-receptet, akkor csak félig ironikusan nevezzük szenzációnak – mert egy kicsit tényleg az. A dokumentumokért köszönettel tartozunk kk-nak, a Főzdefeszt egyik szervezőjének, és a lelet tulajdonosának, akiről annyit biztosan tudunk, hogy nem özv. dr. Lányi Jánosné leszármazottja.
A fenti dokumentum átirata:
Sörkészítés
12 liter vízben 25 dkg Szent István malátakávét (árpakávé) egy óra hosszáig főzünk nagyon-nagyon lassan, befödve. Akkor hozzáadunk 35 dkg cukrot, két dkg komlót és tovább főzzük csendesen még egy óra hosszáig (két liter lénél többnek nem szabad elfőni). Mikor kész, konyharuhán(?) átszűrjük. Ha langyosra hűlt, fél litert elveszünk belőle és jól elkavarunk benne 1 ½ dkg élesztőt, ezt is átszűrjük ruhán és a többi léhez vegyítjük, jól összekavargatva. Palackokba töltjük, jól bedugaszoljuk és hűvös, sötét helyre tesszük. 8-10 nap múlva már élvezhető, de igazán finom hat hét múlva.
özv. dr. Lányi Jánosné (?)
És a mézsör-recept: